Idézzük fel együtt: mint egy nyolcadik kerületi ródmúviban, egy turnébusszal becikáztak vagy húsz éve a Tilos az Á elé, aztán Ottragadtak lettek, elkapták a járványt (neve: subtle plague) sokan, ne is kérdezzétek, bonyolult, se farka mese. Egy halom kiugró járomcsont, meg száz fehér fog, nyílt, és ugyanakkor őrült tekintetek, homo kaliforniapitecus. Övék lett kicsit a tér.

Hanyag és ritmusos léptek, sapkák, viszkik, gitárok, kannák és dobok. Most is jönni mindig valahonnan, kis zsilipelés Budapest, újabb emberek csapódnak, valahol mögöttük a Nap, ami nem jön fel, meg nem nyugszik le, kíséri a családalapítókat, mint valami giccses díszlet, innen a térről, a belvárosból a Frisco klub elé, aztán vissza a punktól, a folkig és tovább. Itt megáll a film, ne teljen az idő.